2012. augusztus 25., szombat

Retyezát - IV. nap

Túranapló - Emlékképek
 
Tekintettel arra, hogy elég lassan tudunk haladni a szandálbüntetés és a fáradtság miatt úgy döntöttünk a tegnapi túra alatt, hogy ma hazamegyünk. Erre a napra a tavak útját terveztük eredetileg. Sajnos ez hosszban kicsit nagyobb táv és továbbra is több kőtengeren kellett volna átkelnünk.      
Reggel hamarabb ébredtünk. Reggeli után csomagolni kezdtünk. Hosszú lesz a mai séta a zsákokkal. Kicsit elkeseredtünk mikor kiderült, hogy alig észrevehető az elfogyott kaja súlya. Majdnem ugyanannyit húznak a zsákok, mint jövet és le kell vinni. Elindultunk a Bukura-nyereg felé. Szomorúan pillantottam vissza a Bukura-tóra míg lassan felértünk a nyeregbe és tovább ereszkedtünk Carnic-re. Késő délutánra értünk az autókhoz. Itt töltöttünk egy éjszakát a hosszú autókázás (400km körül) előtt majd következő nap délelőtt indultunk haza egy kis kitérővel Szármiszegetuza fele.
    Szerencsésen érkeztünk haza este.
Összességében nézve remekül éreztük magunkat, jó emberek társaságában szép helyeken jártunk és az idő is kitartott végig. Kicsit sajnálom, hogy nem cipeltem fel a fotós felszerelésem annak ellenére, hogy elég súlyos, de csak lesz következő alkalom… Most ahogy újra átnéztem az itt készült fotóimat és más fotókat is a térségről, ki merem jelenteni, hogy szinte lehetetlen vissza adni fényképen azt a tájat, azokat az arányokat, színeket, illatokat, érzéseket, amiket az ember itt átél.
Remélem, nem kell még 14 évet várnom, hogy újra eljussak Retyezátba. Szívem szerint most indulnék …



Vége.

2012. augusztus 21., kedd

Retyezát - III. nap

Túranapló - Emlékképek

Viorika-tó
Szélcsend! Hajnalban sikerült elaludnom 3-4 órára. Most sem keltünk korán. 8 óra lehetett mikor kimásztam a sátorból. Mackó már túl volt a reggeli mosdáson és odakészítette a kávévizet is. Béciék is ébredeztek. Látszott rajtuk az előző napok fáradtsága. Reggeli közben a Retyezát-csúcs megmászását tűztük ki a mai túra célpontjává. Gabika most is szendvicseket rakott össze. Útnak indultunk a Kapu-tó felé. Ez a hegység legmagasabban fekvő tengerszeme (2210m). Elég sokat időztünk itt a fotózással. Utunkat a kapu északi végébe felszerpentinező ösvényen folytattuk majd a gerincre érve elértük a szigorúan védett Gemenele-rezervátum határvonalát. Kis kitérőt tettünk a Bukura-kapu fele és felkapaszkodtunk egy kilátóhelyre. Innen rálátni a Kapu-toronyra, a Zsudele-csúcsra, a Szlevej-gerincre valamint kelet felé a Bukura-katlan szépséges tengerszemeiben és a Pelága-csúcs látványában gyönyörködhettünk. Közvetlen rálátásunk volt a Függő, a Florika, a Viorika, az Anna és a Lia tavakra. Ismét iwiw-es képekkel gazdagítottuk fotós anyagunkat de lehet, hogy néhány arckönyvbe illő fotó is készült :) esetleg tájkép szerűség is…

Kapu-tó

    Tovább északi irányba a Bukura-csúcs köves gerincén, majd a meredek hegyoldalban végig emelkedve haladtunk. Az ösvény majdnem egészen felvisz a csúcsra, ahova azonban csak egy rövid kitérővel mehettünk volna fel.  Tekintettel a Kapu-tó környékén elvesztegetett időre és arra, hogy elégé nehézkésen haladtunk, ezt a kitérőt most kihagytuk. Legalább lesz miért még visszatérni ide… Továbbra is a Bukura oldalában vezetett az út de most már folyamatosan ereszkedtünk a Téli-nyeregbe(2297m). Itt bevártuk Beciéket. Nehézkésen jövögettek a sziklás terepen egyrészt a szandál miatt, másrészt a fáradtság miatt. Nehezebb szakasz következett. Pár méternyi szikla peremen kellett áttornásznunk magunkat. Béci előző nap tériszonyra panaszkodott a Pelága-csúcson, kicsit aggódtunk, de időközben hozzászokott a magassághoz. Határozottan sétált át a párkányon.

Kapu-tó

    Túljutva a nehezebb szakaszon a gerinc itt kényelmesebbé vált és megálltunk egy rövid kajaszünetre. Ebéd után gyorsabb tempóban haladtunk tovább a Retyezát-nyeregig(2251m) nagyjából szintben gyalogolva, majd komoly kőtengeren kapaszkodtunk fel a 2482m magas Retyezát-csúcsra. Későre járt az idő, nem volt időnk sokat maradni. Szerencsénkre szélcsend volt, kellemes idő. Elkészítettük a kötelező iwiw-es fotókat és indultunk vissza ott ahol jöttünk.
    Szürkületre értünk a táborba.
    Nem fújt a szél!
Vacsora után rövidre fogtuk a társalgást, elég hamar elszenderedtünk.

Folytatása következik.

További fotók:

2012. augusztus 20., hétfő

Retyezát - II. nap

Túranapló - Emlékképek

Kilátás a sátorból
Másnap reggel (nem éppen korán) kikecmeregtünk a sátorból majd a szokásos kávé és tea után úgy döntöttünk, hogy rövidebb túrára megyünk éspedig megmásszuk a Pelága-csúcsot majd lefele a Bukura nyeregből ereszkedünk vissza a tó melle.
Rendbe szedtük magunkat, majd összepakoltuk túrás zsákunkat és ismét útra keltünk. Elhagyva a menedékházat kitartóan kapaszkodni kezdtünk a nyereg felé. Visszanézve a Bukura tó mesés látványa buzdított. Mesés lehet ez a látvány a csúcsról is. Haladva a jelzésen több tavacskát, kisebb mocsarakat érintettünk és szeltünk át. Erre már nem emlékeztem az előző ittlétemből, én is ujjongtam a látványért.
Fél óra gyaloglás után érkeztünk a legmeredekebb részhez, szépen lassan kapaszkodtunk a hegyoldalon szikrázó napsütésben, időnként meg-megállva és visszanézve a gyönyörű tájra. Ráérősen menegettünk, fotózgattunk és bevártuk Béciéket is. Lassabban mozogtak a bakancs hiánya miatt a kövek közt.
A nyereg szintjéhez közeledve egyre erősödött a szél. Néha jókat taszított rajtunk. Mikor felértünk már kevésbé volt szórakoztató a hideg fuvallat. Felöltöztünk. Rövid pihenés után felkapaszkodtunk a csúcsra. Ismét gyönyörű panoráma tárult elénk. Bármerre néztél hegyek. Belátni az utat, amit tegnap megtettünk. Szépen látszik a Bukura-tó víztükre, a sátortábor a partján, a Kis Bukura-tó, a Kapu-tó, a Függő-tó, a másik oldalon a Pelága-tó, felette tornyosul a Papusa-csúcs.
A szél az csak fújt!
Megettük a szendvicseinket, majd elkészítettük a kötelező iwiw-es fotókat :) és tovább indultunk a Pelága agyarai felé. Nem véletlen kapta ezt a nevet. Szépen sorjában ott álltak a sziklaoszlopok mint valami agyarak. Megálltunk kicsit fotózgatni. Az idő is a kedvünkre játszott. Felhőfoszlányok száguldottak a fejünk felett csodálatos fényviszonyokat biztosítva nekünk a bámészkodáshoz. Volt mikor szikrázó napsütés ragyogta be a sziklaormokat máskor pedig szürkébb árnyékba burkolózott a táj egy része vagy éppen  foltokban tartott árnyékot a felhőréteg.

Kilátás a Pelága-csúcsról

  A szél az csak fújt!
Pelága-csúcs
 Tovább ereszkedtünk a Bukura hegy gerincén majd ismét egy hatalmas kőtengeren kezdtünk mászni felfele a Custura Bucurei csúcsra. Eleinte könnyedén haladtunk felfele majd elégé meredek sziklás oldalakon kellett felmásznunk. Kicsit aggódtunk Gabika miatt, szandálban kevésbé tűnt biztonságosnak de értelmetlen volt. Határozottan kapaszkodott a repedéseken fel, maga mögött hagyva Bécit is. Az ereszkedés sokkal nehezebben ment neki, mint a mászás.
    A csúcsra érve még nézelődtünk, csodáltuk a tájat, majd tovább indultunk a Bucura nyeregbe. A nyeregbe érve a telefonfülkéből próbáltunk kapcsolatot teremteni az otthoniakkal kisebb nagyobb sikerrel, mert a szél el-el fújta a jelt. Csak itt lehetett telefonálni a térségben. Érdekes, az ember azt hinné, hogy a csúcson biztosan van mobil jel – hát nincs.
    A szél csak fújt.
Pelága agyarai
    Tovább indultunk a tábor fele. Késő délutánra érkeztünk a sátrakhoz. A szél nagyon fujt. A táborozók nagy része kőfalakat épített a sátrak köré. Nekünk nem volt erre már kedvünk, így nézetük egy darabig, hogy a szél szépen felnyalja a sátrakat az oldalra néha. Gondolkodtunk, hogy mégiscsak jó volna kőfalat rakni, de aztán kis feszítés a köteleken megoldotta a problémát.
    Nem csillapodott a szél és a hőmérséklet is rohamosan csökkent. A Bucura tó vize már háborgott, néha harminc centiméteres hullámok csapódtak a partnak. Mintha a tengeren lennénk. Közelebb mentünk a parthoz és csodáltuk a hullámokat amíg majdnem besötétedett majd bebújtunk a hálózsákokba. A szél már annyira felerősödött, hogy a hátizsákokkal is megtámasztottuk a sátrak sarkait nehogy eltörjenek a sátorcsövek. Elég keveset aludtunk, csak néha-néha sikerült elszenderedni rövid időre. Folytatása következik.

2012. augusztus 19., vasárnap

Retyezát - I. nap

Túranapló - Emlékképek

- van még egy hét szabadságom az idénre. Menjünk el valamerre, akár Retyezátba - már 14 éve készülök vissza, osztálykirándulás alkalmával voltam ott utoljára.
- menjünk - jött a válasz Mackó barátom részéről - de ez legyen akkor biztos! Ha ketten megyünk is – megyünk!

I. nap

Pihenő a Pietrele-patak partján
Így indultunk hat útnak Augusztus 6-an a Retyezát hegység fele egy autóval négyen a Wihte Roks egyesületet képviselve. Csatlakozott hozzánk Sebestyén Béla (továbbá Béci) fotós barátom es párja Gabika.
Az előrejelzések kedvezőek voltak. Csapadékmentes hétre számíthattunk, enyhe hidegfront volt várható, de eső nélkül.
Hajnali három órakor volt a találka, majd indulás Kőaljaohába felé. Útközben még tanácskoztunk, hogy ha lehet, akkor tovább mennénk autónkkal ameddig csak lehet.
Törpefenyvesben
Reggel 9 óra körül érkeztünk a Carnic menedékházhoz, közel a nemzeti park határához. Gyorsan kipakoltunk és lepengettük a pezót a belépőre majd hátunkra vettük a csomagot és azon gondolkodtunk, hogy meddig tudjuk ezt a terhet elcipelni. Első cél a Pietrele és az Encián menedékház felé vezető ösvények elágazási pontja volt. Ha bírjuk, megyünk a Encián-menedékház felé majd kis pihenő után a menedékháztól tovább megyünk a Bukura-tó felé. Ha nem bírjuk, akkor még egy rövid gyaloglás az elágazástól a Pietrele menedékház és ott töltsük az első éjszakát.

Elindultunk hát, apró léptekkel és nyöszörgő zsákokkal a hátunkon, gondolkodva, hogy mi lesz, meddig bírjuk a terhet. Kis idő elteltével már-már megszoktuk a zsákok súlyát és könnyedébben lépegettünk a kitartóan emelkedő útféleségen kisebb pihenők beiktatásával. Az egyik ilyen pihenőnél vettük észre, hogy Gabika bakancsa csaknem “elfogyott”. Megérett a gumi a talpán és szépen-lassan lemorzsolódott egészen az acélmerevítésig. Így került hát Gabika szandál-büntetésbe.
Bevártuk Béciéket ...
Emelkedett az út felfelé a völgyön, kitartóan. Lassacskán a lombhullató erdő helyét susogó fenyves váltotta fel. Megérkeztünk az elágazásig. Most kellett dönteni: megyünk tovább követve a tervet és az 1600m-en levő Encián menedékház felé rövidítünk az erdő közt vagy maradunk az úton és a Pietrele menedékház felé indulunk, ami innen már nem volt mesze. Pár szavas tanácskozást követően úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk és letértünk a szűk ösvényre követve a jelzéseket. - itt említeném meg, hogy az egész hegységben sűrű jelzések mutatják a helyes utat. Szinte lehetetlen szem elől téveszteni. Amint letértünk az útról egy rönkökből összeállított hidacskán keltünk át a patakon követve a patak útját felfelé. Par tíz méter után az ösvény felkanyarodott az erdőbe és majdnem négykézláb kellett felküzdenünk magunkat a lépcsős völgy egy feljebbi szintjére. 15-20 perc kapaszkodás után mérséklődött az emelkedő szöge. Tartottunk egy rövid pihenőt a káprázatosan szép fenyőerdő közepén, háttérben a völgy alján vízesések zúgása tette varázslatosabbá az amúgy is mesés tájat.
A Pietrele-tó
Átsétáltunk az erdőn, nemsokára ismét meredekebb emelkedőn vezetett az út majd az ösvény csatlakozott a kék csíkjelzésű turistaúttal mely a Pietrele menedékházat köti össze a Encián menedékházzal. A kővel bőségesen megszórt erdei terepen nem könnyű a haladás, de rövid időn belül elértük az Encián menedékházat.
    - megérkeztünk - sóhajtottam oda Mackó barátomnak s ledobtam hátamról a terhet, amitől már az egész testem sajgott. Lassan beértek Beci-ék is. Ebéd közben beszélgettünk a menedékház felügyelőjével, aki figyelmeztetett, hogy Gabika nincs éppen a legfényesebb helyzetben bakancs nélkül, s nem lesz kellemes séta a kövek közt egy szandálban. Gabika úgy döntött, hogy nem cipeli tovább a használhatatlan bakancsot és elajándékozta a menedékházasnak, tüzelőanyagnak a kazánba.
A ritka levegő ... :)
Tovább indultunk, a következő cél a Piterele-tó után a Bukura-nyereg volt 2206m-es magasságával a törpefenyő erdőn keresztül az időszakos patakmedrekben haladva a Pietrele-patak vízeséseink csobogásától hangos völgyben. Izzadtunk rendesen a csomagok súlya alatt, fogyott a víz a kulacsokból. Nem okozott ez különösebb problémát, utunkat rengeteg csermely keresztezte, majdnem mindenik vize iható volt. Csak le kellett hajolni – ha le tudtál és nem kényszerített térdre a hátizsák. Nem részletezném tovább az út nehézségeit, csak annyit említenék meg, hogy egy heti kajával, sátorral, ruhákkal, pótbakanccsal s még sok minden mással a hátunkon nem volt könnyű, főleg a völgy végén a nyeregbe való felkapaszkodás, melyen helyenként majdnem négykézláb kapaszkodtunk. Közben vékony felhőtakaró takarta el a napot.

Az utlsó hajrá...
Felértünk a nyeregbe. Talán ez volt az a pont, amikor a természet kárpótol a fáradalmaidért és rájössz, hogy mennyire megérte! Kitágult a tér, visszanézve átfogó képet láttunk a völgyről, amin feljöttünk, jobbról a Bucura csúcs emelkedett a magasba, balról a Peleaga csúcs nyúlt a magasba. Előre nézve a Bukura-tó, tőle balra a Pelága-völgy, jobbra a kis Bukura-tó és távolabb a Kapu sziklacsipkéi voltak láthatók. Egyedi látvány, erre az érzésre vágytam már oly hosszú ideje. Feltöltődve a látványtól indultunk tovább újult erővel.
Tovább már könnyebb volt, ereszkedni kellett a tó mellé (2040m) majd átkerülni a másik oldalra a sátortáborhoz. Szürkület volt mire berendezkedtünk a sátrakban majd elkészítettük az első babkonzerves vacsoránkat.
Kicsit még beszélgettünk és csodáltuk a tájat majd esti mese nélkül szépen elszenderedtünk.
Bukura-tó
Hegyimentők a Bukura-tó partján









Folytatása következik.